Összefoglaló a Besenyőtelki Sport Club 2015/2016 őszi idényéről
Posted by: admin.bsc | Posted on: június 16, 2017A BSC-nek két szakosztálya is van, az egyik a labdarúgó szakosztály, a másik az asztalitenisz.
Kezdeném az értékelésemet focisták szezonjával.
A felnőtt csapatot továbbra is Kaló Mihály szakmai igazgató és Tóth László vezetőedző irányítja.
Az ifjúsági csapat korhatárát az idén levitték U-21-ről U-19-re, őket Tóth László vezeti.
Az U-16-os csapatunkat Tóth Ádám vette kezei alá és a szakmai segédleteket Tóth Lászlótól kapja a mérkőzés folyamán.
A felnőtt csapatunk előmeccseit ez idénytől kezdve a serdülő játssza, így az ifistáink mindig a hétvége másik napján bonyolítják mérkőzéseiket.
Újabb szabályt vezetett be a Heves Megyei Igazgatóság, mégpedig az első csapat keretében három 1995.01.01. után született játékost kell nevezni a keretbe, ebből egynek mindig a pályán kell lennie. Nálunk ezek a játékosok Bozsik Bence, Szabó Martin és Tóth Ádám.
A felnőtt csapat kerete nyáron kis változáson ment keresztül.
A szakmai munkát továbbra is Kaló Mihály irányítja.
Távozott Kovács Balázs és Nagy László, illetve Rácz Béla munkahelyi elfoglaltsága miatt kénytelen szüneteltetni a focit.
Érkezett hozzánk: Mester Tamás, Pelyhe Csaba, Szabó Martin, Vincze Roland.
A nagy csapat az őszi idényt a tabella 8. helyén zárta, csak úgy, mint tavaly ilyenkor 23 ponttal 15 mérkőzés után.
A csapat házi gólkirálya Jónás Attila lett 10 találattal, külön érdekesség, hogy ebből 4-szer a füzesabonyiak hálóját nehezítette.
A Heves megyei válogatott idén is merített csapatunkból. Most hálóőrünket, Bozsik Bencét kérték fel a mátraházai megye válogatottak tornájára.
Az utánpótlás 19 éveseket Tóth László idén is a dobogó felső fokára vezényli. Jó úton halad e felé az együttes, mivel féltávnál a 2. helyen vannak 32 ponttal.
A csapat házi gólkirálya Dalnoki Gábor 19 találattal.
Az ifi csapatból ez évben többen is bemutatkoztak a felnőttben: Ragó Tamás, Dalnoki Gábor, Sárándi György és Kulcsár Márton.
A serdülő csapatunk a dobogó harmadik fokára ért fel az őszi szezon végeztével, 34 ponttal.
Itt a legélénkebb góllövőnek Bari Bertalan bizonyult a maga 33 góljával.
A Bozsik programosok idén is számos tornán vettek részt, aminek fő célja a játék, a játék megszerettetése, a labdarúgás népszerűsítése.
Fontos, hogy itt a kis focista palántáknál nincs eredmény kényszer, tehát edzőjük gyakoroltathatja velük a fontos technikai illetve taktikai elemeket.
A tornák végén viszont mindig számos elismerést kapnak a játékosok díjak, oklevelek formájában.
A pingpong, azaz asztali tenisz szakosztályunk idén is a megyei 2. osztályban mérettette meg magát, ők féltávnál a dobogó 2. helyére értek fel.
Rendszeresen készülnek a mérkőzéseikre, tornatermi edzések keretében.
Ezúton is szeretném megköszönni támogatóinknak az egész éves odaadásukat a Besenyőtelki Sport Club iránt, illetve a nézők biztatását a hazai és az idegenbeli meccseken.
Remélem jövőre is találkozunk és a tavaszi szezont még eredményesebben tudhatjuk magunk mögött.
Mindenkinek jó pihenést és boldog, meghitt, békés ünnepeket kívánok!
Továbbra is zúgjon a hajrá Besenyő!
Bozsik Csaba
Besenyőtelki Sport Club elnök